Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán gazdasági és politikai vezetőkkel tanácskozik Svájcban

Orbán Viktor nemzetközi befektetői vacsorán vesz részt, ahol magas rangú amerikai és európai gazdasági-politikai vezetőknek ad tájékoztatást Magyarország gazdasági helyzetéről és a hazánk előtt álló kihívásokról a svájci Klostersben szombaton.


Dátum: 2010-01-30 17:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:22:27.016229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter szombati közleménye szerint a Fidesz elnöke a nap folyamán megbeszélést folytatott John Lipskyvel, az IMF első vezérigazgató-helyettesével, Angel Gurriával, az OECD főtitkárával, Stanley Fischerrel, az izraeli nemzeti bank elnökével, Charles Dallarával, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet igazgatójával, Andrea Orcellel, a Bank of America Merrill Lynch befektetési igazgatójával, valamint Hans-Ulrich Doeriggel, a Credit Suisse elnökével.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője közölte, a megbeszélések jól szolgálták azt a célt, hogy helyreállítsák Magyarország megtépázott nemzetközi tekintélyét.

Kapcsolódó elemek