Az MDF megszavazta a második Bokros-csomagot
Amiről már egy évtizede is azt hittük, hogy a múlt része, most ismét fenyegető valósággá vált, megérkezett a második Bokros-csomag, ezúttal az MDF ajándékaként, gyurcsányi csomagolásban - közölte a Fidesz az MTI-vel azt követően, hogy az MDF elfogadta a párt programját és jóváhagyta az együttműködést az SZDSZ-szel.
Dátum: 2010-01-30 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:22:28.030042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország köszöni, de nem kér a második Bokros-csomagból - olvasható a Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője által jegyzett szombati közleményben.
"Elég a megszorításokból, elég a Gyurcsány- és Bokros-csomagokból!" - zárul a Fidesz reagálása.
Az MDF országos választmánya szombaton fogadta el a párt választási programját és hagyta jóvá az SZDSZ-szel való együttműködést.