Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány saját kádereit betonozza be a vezető pozíciókba

A Gyurcsány-Bajnai kormány a köztisztviselőkről szóló törvény megváltoztatásával megpróbálja saját kádereit a vezető pozíciókba bebetonozni, sértve ezzel a következő kormány szervezetalkotási alkotmányos jogát. Répássy Róbert sajtótájékoztatója.


Dátum: 2010-02-01 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:22:37.288792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány saját kádereit betonozza be a vezető pozíciókba (Répássy Róbert)

2007 júniusában a kormány módosította a köztisztviselők jogállásról szóló törvényt: a vezető beosztásban lévők (például a minisztériumi főosztályvezetők, a központi államigazgatási szervek vezetői) megbízatása a korábbi meghatározatlan időkeret helyett hat évre módosult - emlékeztetett Répássy Róbert. Kiemelte: a Fidesz már ekkor ellenezte a módosítás elfogadását, mivel ez egyértelműen politikai töltetű döntés volt.

Ma már egész Magyarország szeme előtt egyetlen cél lebeg: le kell zárni a Gyurcsány-korszakot. Most mégis azt látjuk, hogy a kormány 479, hat évre kinevezett államigazgatási vezetőt hagyna örökül a következő kabinetre. Közülük 297-nek 2013-ban, 96-nak 2014-ben, 76-nak 2015-ben, kettőnek pedig 2016-ban jár le a vezetői megbízása - mutatott rá a képviselő.

A politikus felhívta a figyelmet: ezzel a húzással a szocialisták saját kádereiket ejtőernyőztetik be a legfontosabb köztisztviselői pozíciókba. Megkötik a következő kormány kezét, sőt, sértik az új kormány szervezetalkotási alkotmányos jogát is. Hozzá kell tennünk azt is, hogy ezeknek a kádereknek igen fontos szerepük van abban, hogy Magyarország ma rendkívül mély válságban vergődik - húzta alá.

A szocialisták összekeverik a szakmai függetlenséget az elmozdíthatatlansággal. Nonszensz, hogy míg a minisztériumot vezető miniszter megbízatása 4, addig az alatta három szinttel dolgozó főosztályvezetőé 6 évre szól! A Fidesz ezt nem fogja hagyni, megtaláljuk a megoldás alkotmányos módját. Nem fogjuk tétlenül nézni az ejtőernyősöket a fontos funkciókban - tette egyértelművé Répássy Róbert.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4446, 'source_type': 'media', 'source_id': 4354, 'target_type': 'article', 'target_id': 96169, 'relation_type': 'describes'}