Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem a fideszes politikus hibázott a reggeli balesetnél

Közlekedési baleset érte hétfő reggel 8 óra után néhány perccel Szikszótól Miskolc felé néhány száz méterre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés fideszes elnökét, Ódor Ferencet és feleségét. A rendőrség megerősítette, hogy mindkettejük biztonsági öve be volt kapcsolva, és nem vétettek a közlekedési szabályok ellen.


Dátum: 2010-02-01 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:22:44.119970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baleset okáról Egyedné Novodonszky Éva tájékoztatta az MNO-t, s elmondta, hogy Abaúj országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés elnöke Volvo típusú személygépkocsijával garadnai lakásáról a munkahelyére tartott, amikor Szikszó után frontálisan ütközött egy külföldi rendszámú kamionnal.

A helyszínelés idejére lezárták az utat, s kiderült, hogy a Miskolc felől a határ felé tartó kamion - egyelőre nem tudni, miért - bebicsaklott, és frontálisan ütközött az elnök autójával. Az ütközés következtében Ódor Ferenc és felesége az autóban maradt, de saját lábukon szálltak ki, amikor jött a segítség.

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa közölte: a baleseti sebészetre szállították a fideszes politikust és feleségét. Mindkettejüket a kórházban tartják megfigyelés céljából néhány napra. A kamionost szintén a megyei kórházba szállították, de mint kiderült, ő sem szenvedett komoly sérüléseket.

A kamion sofőrje úgy fogalmazott a baleset után, hogy nem érti, talán valamilyen defekt okozhatta azt, hogy bebicsaklott a kamionja és keresztbe állt az úton.

Az elnök már váltott néhány szót az MNO munkatársával és annyit árult el: nem érzi rosszul magát. Mindazonáltal a rendőrség is megerősítette, hogy a Volvóban ülő két személy annak köszönheti aránylag könnyű sérüléseit, hogy mindkettejük biztonsági öve be volt kapcsolva, ráadásul nem vétettek a közlekedési szabályok ellen.

Kapcsolódó elemek