Orbán továbbra is várja a javaslatokat
Több száz javaslat érkezett már Orbán Viktor pénteki évértékelőjével kapcsolatban a Facebook nevű közösségi oldalra. Az egyik hozzászóló meztelen táncoslányokat szeretne látni, amire a Fidesz elnöke úgy reagált: a legjobb beszéd sem pótolhatja a látványt!
Dátum: 2010-02-01 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:22:46.498651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Múlt hét péntek óta várja Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Facebookon a javaslatokat arra, hogy mi legyen az országértékelő beszédében. Lévai Gábor meztelen táncoslányokat javasolt a beszédre. A Fidesz elnöke válaszában elmondta: az irány izgalmas, de a legjobb beszéd sem pótolhatja a látványt! Ezért a pénteki beszédében a pártelnök a témát mellőzni fogja.
A többi javaslat közül érdemes kiemelni, hogy a hozzászólok közül sokan a 2006. október 23-i brutális tömegoszlatás felelőseinek felkutatását igénylik. Többen arra kérik Orbánt, beszéljen a fiatal választókhoz, mivel körükben nagyon kevesen érdeklődnek a politika iránt. Egyesek azt kérik a Fidesz elnökétől, beszéljen az MSZP hazugságairól és arról, hogy a szocialisták elárulták a baloldali embereket.
Szót kellene ejtenie arról is, hogy milyen lehetetlen és kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek azok a családok pillanatnyilag, akik vannak annyira merészek, hogy szeretnének gyermeket vállalni, és erre milyen támogatást kapnak az államtól. Sokan a felsőoktatás és a lakáshoz jutás kérdésében hallgatnák meg Orbánt. A pártelnök továbbra is várja a javaslatokat a pénteki beszédéhez.
Orbán még szót ejtett Koman Vladimir góljáról, amit vasárnap lőtt a Bari színeiben. A Fidesz elnöke beszámolt svájci útjáról is, ahol találkozott nemzetközi befektetőkkel.
Hétfő kora estig már 6627 rajongója van Orbán Viktornak az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon.
A politikus hétfőn a közösségi portálon beszámolt svájci útjáról is. "Visszatértem. Svájcból. Pénzügyi guruk kipipálva. Ők is szeretnék, ha a magyarokat a nemzetközi üzleti életben ismét komolyan lehetne venni. Velünk együtt ők is várják az újrakezdést. Reset Hungary!" - írta Orbán Viktor.