Solana és Salom a békefolyamatról
Az Európai Unió biztonságpolitikai közös képviselője szerint elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió szoros együttműködésén múlik, hogy sikerül-e végre békét teremteni a Közel-Keleten Izrael és a palesztinok között.
Dátum: 2003-05-07 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:17.876297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Time amerikai hírmagazin európai kiadásának eheti számában megjelent cikkében Javier Solana kifejtette: Európát mélyen aggasztja ez a válság, mert a közvetlen szomszédságában levő térségről van szó. Az EU régóta a két állam - Izrael és Palesztina - létezése mellett van, amelynek keretében Izrael véget vetne a palesztin területek megszállásának, arab szomszédai pedig elismernék az ő államiságát.
Az EU tisztában van azzal, hogy az Egyesült Államok nélkül nem lehet békét teremteni a Közel-Keleten, de az EU-val együtt hozhatnak a következő hetekben olyan kemény döntéseket, amelyek révén a térség 2005-re, az elfogadott ütemterv szerint kiemelkedhet az örökös feszültségből és vérontásból - vélekedett Solana.
Ugyanebben a lapszámban Szilvan Salom izraeli külügyminiszter üdvözölte Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök első megnyilatkozását, amelyben határozott intézkedéseket helyezett kilátásba a fegyverek begyűjtésére és a terrorizmus visszaszorítására palesztin oldalon. "Ha csakugyan beváltja ígéreteit, vagyis szétzúzza a terror infrastruktúráját és véget vet az uszításnak, akkor Izrael igazi partnere lesz a béketeremtésben" - mondta Salom.
Azt is világossá tette viszont, hogy éppen ezen a téren a palesztin féltől várják az első lépést a következő egy-két hónap alatt a békefolyamat újraindításához. Izrael tervezett válaszgesztusairól nem árult el bővebbet a külügyminiszter, de a palesztinok követeléseit, köztük az 1967-es határok visszaállítását, Jeruzsálem fővárosként való igénylését, igen keménynek nevezte.
MTI - fidesz.hu