Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem valós adatokat közöltek 2006-ban az államháztartásról

Varga Mihály (Fidesz) az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának elnöke szerint "bebizonyosodott az, hogy 2006-ban nem valós adatokat közöltek az államháztartás állapotáról" - ezt kedden a testület ülése közben tartott sajtótájékoztatóján jelentette ki a képviselő.


Dátum: 2010-02-02 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:22:58.135449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság ülését azért hívták össze, hogy megvitassák, valódiak voltak-e a 2006-os államadósságról, a költségvetési hiányról és a kormányzati szektor hitelfelvételeiről közzétett kimutatások.

Varga Mihály véleménye szerint Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára "mellébeszélt", valamint a PM és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) "durva hamisítást követett el azzal, hogy ezeket az adatokat nem hozta nyilvánosságra és másképp magyarázta".

Varga Mihály felidézte, hogy a bizottsági ülésen elhangzott idézet Veres Jánostól, "amikor 2006-ban konkrétan elismerte, hogy nem valós adatokat közöltek", mindennél árulkodóbb.

Az ellenzéki politikus hozzáfűzte: nem kaptak választ arra a kérdésre: kit terhel a felelősség azért, hogy ezek a gazdasági adatok nem kerültek nyilvánosságra, és hogy a magyar lakosság nem tájékozódhatott az ország valós gazdasági állapotáról.

Varga Mihály a feljelentéssel kapcsolatban elmondta: annak teljes szövege elérhető a Fidesz honlapján.

Kapcsolódó elemek