Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújul a Budapesti Őszi Fesztivál

A Budapesti Őszi Fesztivál szervezői hatékonyabb és konkrétabb megjelenést akarnak biztosítani a közönség előtt Magyarország legnagyobb és ez idáig egyetlen kortárs összművészeti fesztiváljának, többi között ezért arculatot és struktúrát váltottak.


Dátum: 2003-05-07 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:18.219065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovalik Balázs rendező, a Budapesti Őszi Fesztivál frissen megbízott művészeti vezetője a kéthetes őszi programsorozat szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről.

Közölte: ezúttal nem lesz külön jelmondata az eseménysorozatnak, egy jellemző mondatot - a "Fesztivál a rendes embereknek" megnevezést - azonban mégis kiválasztottak. Ennek indoklásaként Kovalik Balázs megjegyezte: aki a művészetet szereti, rossz ember nem lehet.

Kovalik Balázs kitért arra, hogy egyelőre szűkös költségvetésből kell gazdálkodniuk. A tájékoztatón elhangzott: a Fővárosi Önkormányzat 50 millió forinttal támogatja az eseményt, de tárgyalások folynak egy magánszponzorral is, aki körülbelül 25 milliós anyagi hozzájárulást biztosítana.

A művészeti vezető jelezte: a fesztivál szervezését már akkor kellett átvennie, amikor a programok felét már letárgyalták, a szerződéseket azonban ezt követően kötik majd meg.

Kovalik Balázs szavaiból kiderült, hogy határozottabb lépéseket akarnak tenni a fiatalabb korosztály felé, minél korábban bevonva őket a kulturális áramlásba. Ennek érdekében látványosan fejlesztik majd az internetes megjelenést, a határon túli, idegen nyelvű tájékoztatást - ismertette.

Szólt arról is, hogy a kortárs művészetek magyarországi bemutatkozását szeretnék hatékonyabban bekapcsolni a nemzetközi kulturális vérkeringésbe is, ezért a jövőben a szervezéshez már egy-két évvel korábban hozzákezdenek.

Az idei őszi fesztivál alapkérdései - amelyeket a Ludwig Múzeum "Felelős művészet" című kiállítása mellé szervezett szimpóziumon tesznek fel - az: Mit lehet kortárs művészetnek tekinteni? Ki igényli a kortárs művészetet? Mi az elvárása a kortárs művészet iránt érdeklődőknek?

Az idei, immár 12. fesztivál előzetesen összeállított programja szerint a zenei események sorában fellép Steve Reich, az UMZE és az Amadinda. A táncprodukciók között látható lesz a kortárs japán butho tánc is. Az esemény keretében számos színházi premiert, jazz- és kamarakoncertet, utcaszínházi bemutatót is tartanak.

Utolsó alkalommal rendezik meg a Soros Színházi Napokat, mivel a színházi előadásokat finanszírozó Soros Alapítvány kivonul Magyarországról - hangzott el.

Zimányi Zsófia, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója a jövő évi eseménysorozatról elmondta: a soron következő programokat nagyjából összeállították.

A tavaszi fesztivál jelszava - az európai uniós csatlakozás jegyében - Hello (Hallo) Európa, üdvözlünk Magyarország!

Mint elhangzott, a tavaszi fesztivál szervezői a jövő évi színes programokkal is azt szeretnék bebizonyítani, hogy a magyar kultúra mindig is európai volt.

Zimányi Zsófia elmondta: amióta a Budapesti Fesztiválközpont Kht. szervezi az eseményt, minden évben létrehoznak néhány saját produkciót.

Ilyen volt az idén az Európai Színházi Unió, a Teatro di Roma, a Balti Fesztivál és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciójaként létrejött Kristijonas Donelaitis: Az évszakok című műve, illetve a Foltin Jolán által koreografált "Ki népei vagytok?" című táncelőadás.

Zimányi Zsófia a fesztivál költségvetésének adatait ismertetve elmondta: az állami támogatások ebben az évben először elérték az összes költség 45,92 százalékát, míg a fennmaradó részt a Budapesti Fesztiválközpont Kht. állja.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál jegybevétele 217 millió 623 ezer forint értékű eladott jegykontingensből 164 millió 221 ezer forint volt. 53 millió 402 ezer forintot tett ki a tiszteletjegyek és szakmai jegyek értéke.

A fesztivál programjainak átlagos nézőtéri látogatottsága 99,87 százalék volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek