Hagyó bukása egyenlő az MSZP bukásával
Hagyó bukása egyenlő az MSZP bukásával, ám a párt továbbra is hülyének nézi az embereket - szögezte le sajtótájékoztatóján Németh Szilárd.
Dátum: 2010-02-02 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:00.736585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP továbbra is hülyének nézi az embereket: a történtek ellenére is védi a megbukott Hagyó Miklóst - hangsúlyozta Németh Szilárd. Hozzátette: a politikust nem zárták ki a pártból, sőt, a XII. kerületi alapszervezet nyilatkozatában támogatásáról biztosította a képviselőt.
A fideszes képviselő úgy fogalmazott: Hagyó a BKV-nál nem a fővárosiak, de nem is a vállalat érdekeit képviselte. Őt azért tették oda, hogy az MSZP érdekeinek megfelelően intézze az ügyeket. Az utóbbi napok nyilatkozataiból az derül ki, hogy ebbe még Demszky Gábor főpolgármester sem tudott beleszólni - vagy nem is akart. Továbbá ki kell emelnünk: ha a kormány évente több milliárd forinttal tömte a BKV zsebeit, akkor kizárt, hogy a kormányfő ne tudott volna a vállalatnál zajló dolgokról - nyomatékosította a politikus.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a BKV-s botrányok nem csak Hagyóhoz köthetők. Ma már ott tartunk, hogy a kamerák azt lesik egész nap, mikor melyik fővárosi politikust viszik el rabláncon - mondta.
Hagyó bukása egyenlő az MSZP bukásával - szögezte le Németh Szilárd. Példaként említette: a Gyurcsány-Veres-Oszkó trió ma egyszerűen nem jelent meg a Pénzügyi Bizottság előtt, Hagyó és legfőbb szövetségese, Horváth Csaba belebuktak a fővárosi ügyekbe, valamint Horváth Klára esetét Bábolnáról, vagy Molnár Gyulát a XI. kerületből.
Mindezek alapján a Fidesz felszólítja az MSZP-t, hogy azokat a jelölteket, akiknél már nem csak a politikai vagy erkölcsi felelősség, hanem már a büntetőjogi felelősség kérdése is felmerül, vegyék le a különböző választási listákról - hangsúlyozta a politikus.