Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mandela összefog az MTV-vel

Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök a Music Television-nel közösen kezd világméretű felvilágosító kampányt az AIDS megelőzésére és terjedésének megfékezésére.


Dátum: 2003-05-07 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:18.886615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTV bejelentette: dokumentumfilmet készít a legendás polgárjogi harcosról, aki ennek keretében meghív fiatalokat a világ minden tájáról johannesburgi otthonába, hogy az őket leginkább foglalkoztató témákról beszélgessenek.

"A HIV-fertőzés terjedésével, a háborúval, a terrorizmussal, a diszkriminációval szemben a mai fiataloknak nagyon sok fontos döntést kell hozniuk életükben" - jelentette ki Mandela az MTV-nek adott nyilatkozatában. Emlékeztetett arra, hogy az új HIV-fertőzések fele a 25 év alattiakat sújtja.

Mandela 1999-ben kötelezte el magát az AIDS elleni harc mellett, amikor nyilvánvalóvá vált a betegség terjedésének mértéke a Dél-afrikai Köztársaságban. Alapítványa fontos szerepet játszott a fiataloknak szánt felvilágosító programokban. A róla készülő portréfilmet júliusban, Mandela 85. születésnapján vetítik.

Az MTV-ben sztárolt popénekesek közül sokan zűrzavaros életükről híresek, ugyanakkor a csatorna minden évben elindítja "Életben maradni" című kampányát az AIDS-veszélyre figyelmeztetve. Tavaly ugyancsak az AIDS elleni harc jegyében rendezték meg két kontinenst átölelő, fokvárosi és seattle-i koncertjüket, amelyeken világsztárok egész sora szerepelt Alicia Keystől Puff Daddyig.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek