Ki kinek a nevében gyűjti a kopogtatócédulákat?
Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy információik szerint egyesek arra készülnek, hogy a Fidesz nevében gyűjtsék az ajánlószelvényeket.
Dátum: 2010-02-03 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:18.603550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyitrai Zsolt elmondta, a Fidesznek információi vannak arról: többen arra készülnek - kihasználva az ellenzéki párt népszerűségét, a választókat megtévesztve - hogy a Fidesz nevében ajánlószelvényeket gyűjtsenek.
A Fidesz operatív igazgatója rámutatott, hogy a büntető törvénykönyv szerint aki ilyen módon megtéveszti a választókat, bűncselekményt követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A fideszes politikus közölte: a párt önkéntesei hivatalos megbízólevéllel és igazolvánnyal rendelkeznek majd az ajánlószelvény-gyűjtés időszakában. Ezt a választók nyugodtan kérjék is el az önkéntesektől - tette hozzá a Fidesz operatív igazgatója.
Nyitrai arra is kitért, hogy szerdától a Fidesz automata telefonhívásokkal keresi meg a választókat, és felhívja a figyelmet az ajánlószelvény-gyűjtés jövő heti kezdetére, valamint arra, hogy többen - az embereket megtévesztve - a Fidesz nevében készülnek ajánlószelvényt gyűjteni.
Ha a Fidesz önkéntesei jogtalan ajánlószelvény-gyűjtést tapasztalnak, a párt meg fogja tenni a szükséges bejelentéseket - mondta Nyitrai.
Arra az újságírói kérdésre, miszerint lehet-e tudni, melyik párt felől érkeztek olyan hírek, hogy visszaélne a Fidesz nevével, az operatív igazgató úgy reagált: nem kíván egyetlenegy jelöltet és jelölőszervezetet sem nevesíteni. Több helyről, a fővárosból és vidéki választókerületekből egyaránt hallottak ilyen típusú készülődésről, és információik szerint országos szinten összehangolva készülnek ilyen megtévesztésre - fogalmazott a Fidesz politikusa.