Az adathamisítási és a BKV-botrány összeért
"Az adathamisítási és a BKV-botrány ma összeértek és eggyé váltak" - kommentálta Szijjártó Péter azt az értesülést, miszerint a képviselőjelöltségtől visszalépett Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes helyett Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkárt indíthatja az országgyűlési voksoláson az MSZP.
Dátum: 2010-02-03 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:19.689211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindezek alapján a Fidesz elnöki stábjának vezetője úgy látja, hogy "az MSZP ma még mindig Gyurcsány Ferenc pártja", ahol a volt miniszterelnöknek azok az emberei kapnak lehetőséget, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne a közéletben.
Azoknak ugyanis, akik részt vesznek abban, hogy az emberek elől adatokat titkolnak el, és számukra fontos adatokat hamisítsanak meg, nyilvánvalóan nincsen helyük a politikában - tette hozzá.
Ezzel kapcsolatban Szijjártó úgy fogalmazott, hogy Katona Tamás a 2006-os választások előtti adathamisítások egyik "kulcsfigurája", egyúttal pedig Gyurcsány Ferenc embere.
Mint emlékeztetett, Katona 2004 óta a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára, vagyis "az adathamisítások és -eltitkolások egyik kulcshelyszínén volt az egyik vezető".
Szijjártó Péter az Országgyűlési költségvetési bizottságának tegnapi üléséről azt mondta: bebizonyosodott, hogy a szocialista kormány meghamisította és eltitkolta a gazdaság tényleges adatait 2006-ban, ennek révén pedig elvette az emberektől azt a lehetőséget, hogy az ország valós helyzetének tudatában adják le a szavazatukat a parlamenti választáson.
A testület előtt Katona Tamás "semmilyen módon nem tudta megcáfolni ezt az állítást, csak kétségbeesett magyarázkodásra tellett tőle" - jegyezte meg.
Sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter arra a mai hírre, hogy a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával Tóthfalusi Györgyöt, a BKV igazgatóságának SZDSZ-es elnökét, Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor főtanácsadóját, és M. Lászlót, egy kommunikációs cég vezetőjét is kihallgatta, úgy reagált, ez is azt bizonyítja, hogy Hagyó "nem magányos harcos" volt.
"A BKV-nál minden pártérdekek mentén és pártutasításra történt. Ma már egyáltalán nem kérdés, hogy a BKV MSZP-SZDSZ-es kifizetőhelyként működött, ahonnan talicskával tolták ki a közpénzt" - jelentette ki.
Úgy vélte, hogy ilyen jellegű visszaéléseket a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció "legmagasabb szintű tudása és támogatása nélkül" nem lehetett volna végrehajtani.
Mint hangsúlyozta, Hagyó a szocialisták első számú embere volt a városházán, tehát az MSZP vezetőinek egyértelmű tudtával, felhatalmazásával vagy utasításával történt "mindaz, ami a BKV-nál történt".