Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Franciaország csökkenteni akarja az államháztartási hiányt

A francia pénzügyminiszter - az Európai Bizottság figyelmeztetését kommentálva - szerdán Párizsban azt mondta, hogy kormányának igenis célja a francia államháztartási hiányt ismét az euróövezeti küszöbérték alá csökkenteni.


Dátum: 2003-05-07 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:19.545148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Francis Mer a BFM rádiónak nyilatkozott erről, amikor újságírók a régóta várt brüsszeli követelésről faggatták, hogy Franciaország nyilatkozzék: a következő hónapokban hogyan fogja államháztartási hiányát a GDP 3 százaléka, az EU-beli stabilitási paktum küszöbértéke alá csökkenteni.

Mer elmondta, hogy a 2004-es francia költségvetésben - amelyet szeptemberben véglegesítenek és terjesztenek be - a közkiadásokat az idei szinten akarják tartani.

Az Európai Bizottság szerdán október 3-ig adott határidőt, hogy a francia kormány intézkedjék államháztartási hiánya csökkentésére. A bizottság a jelenlegi hiány lehető leggyorsabb felszámolását várja legkésőbb 2004-ig, és ehhez vár konkrét intézkedéseket október elejéig.

Az EU-bizottság szerint a francia hiány főként a kiadások csúszása és az adócsökkentés miatt következett be. Bizottsági nézetek szerint a franciáknak a tervezettnél nagyobb javulást kellene elérniük a ciklikusan kiigazított deficitben az idén, és olyan intézkedéseket kell hozni, hogy a ciklikusan kiigazított hiány 2004-ben legalább a GDP 0,5 - vagy ennél is nagyobb százalékával - csökkenjen.

Az Európai Bizottság április 2-án kezdte meg hivatalosan az eljárást Franciaország ellen az euróövezeti deficitkorlát túllépése miatt. Az eljárás első lépcsője a mostani felszólítás.

Ha Franciaországnak a szabályszegéstől számított második évre, azaz jövőre nem sikerül a GDP 3 százaléka alá szorítania az államháztartási hiányát, akkor, a többfokozatú eljárás végén, akár a hazai összterméke 0,5 százalékáig terjedő pénzbírságra is számíthat, az 1997-es stabilitási paktum előírása szerint.

A bizottság közleménye emlékeztet, hogy a francia államháztartás hiánya tavaly a GDP 3,1 százaléka volt, és a túllépést csak részben okozta a világgazdasági környezet. A bizottság szerint várható, hogy a francia szabálysértés nem lesz csupán átmeneti, annál is inkább, hiszen március elején a francia kormány maga közölte, hogy az idén a hazai össztermék 3,4 százalékát éri el a államháztartási hiány. A korábbi előrejelzés 2,6 százalékra szólt. Közölték: csak jövőre tudják a hiányt a GDP 3 százaléka, az euróövezeti tűréshatár alá szorítani. Ebben azonban az EU-bizottság nem hisz: a szerdai előrejelzése szerint a hiány jövőre már a GDP 3,6 százaléka lehet, hacsak nem lesz jelentős fordulat a költségvetési politikában. Az előrejelzést Brüsszelben arra alapozzák, hogy a francia gazdaság jövőre 2,1 százalékkal bővülhet az idei 1,1 százalék után, amire a bizottság számít.

A francia költségvetés reformja 1999 óta megállt, így a francia kormány pénzügyei sérülékeny helyzetbe kerültek - így az EU-bizottsági jelentés. A brüsszeli bizottság szerint a francia közadósság tavaly a GDP 59,1 százalékára nőtt a 2001-es 56,8 százalékról, és az idén várhatóan 61,3 százalék, jövőre 62,8 százalék lesz, ugyancsak meghaladva a 60 százalékos euróövezeti tűréshatárt.

Ugyancsak március elején közölte a francia kormány, hogy a tavalyi államháztartási hiány őszerinte a GDP 3,04 százaléka volt, a legutóbbi pontosítás szerint. Előzetesen 2,8 százalékos hiányra számítottak.

A francia kormány 1,3 százalékra csökkentette az idei gazdasági növekedésre szóló várakozását a korábbi 2,5 százalékról - mondta Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök március közepén. Az euróövezeti GDP egynegyedét termelő Franciaország hazai összterméke az idei első negyedévben minden bizonnyal 0,2 százalékkal nőtt a korábban előre jelzett 0,3 százalék helyett, a második negyedévben pedig 0,1 százalékos GDP-növekedés várható, rendre az előző negyedévhez képest - jelentette a francia központi bank március közepén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek