A szocialisták semmibe veszik az embereket
A helyi Fidelitas meghívására Győrbe látogatott Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, s közel kétszáz fős hallgatóság előtt beszélgetett az Egyenes beszéd rendezvényen a két házigazdával, Radnóti Ákossal és Fekete Dáviddal.
Dátum: 2010-02-03 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:22.512400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán aláhúzta: a következő kormány fontos feladata lesz a korrupció visszaszorítása, s ezzel kapcsolatban a jelenlegi kormányzat elszámoltatása. Az újabb és újabb korrupciós ügyek felszínre kerülése azt bizonyítják, hogy a szocialisták átnéznek az embereken, semmibe veszik őket. Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a fehérgalléros bűnözők nem kerülnek a rendőrség látókörébe - fogalmazott.
Az polgári kormány oktatási minisztere szakterületével kapcsolatban elmondta: nagy gondot jelent az oktatásban, hogy a gyermekek után járó normatíva az MSZP-SZDSZ kormányok alatt csökkent, és folyamatos iskolabezárásokra került sor. Emellett nagy aránytalanságok jellemzők a közoktatásban: vannak intézmények, melyek fejlett, nyugati színvonallal rendelkeznek, ugyanakkor találunk rendkívül elmaradott iskolákat is. Három fontos tennivaló van az oktatásban: nem csak a fejlesztéseket, hanem az alapműködést is megfelelően kell finanszírozni, javítani kell a pedagógusok helyzetén, vissza kell állítani az iskolák "nevelő" tevékenységét - fejtette ki a politikus.
Pokorni Zoltán szerint a felsőoktatásban mindig szükség van egy kismértékű túlképzésre, hiszen a magyarság felemelkedésének záloga a képzettség, a tudás. A felsőoktatásban a képzési programokat át kell írni, s meg kell valósítani azt a célt, hogy az első 3 év gyakorlatorientált legyen.
A Fidesz alelnöke nagyon büszke arra, hogy hegyvidéki polgármesterként sikerült azt elérnie, hogy a kerület középiskoláiban tanuló diákok tanulmányaik alatt legalább egyszer ellátogatnak határon túli magyar területekre, ezzel is erősítve a magyarság összetartását, biztosítva a diákokban a hazaszeretet kialakulását.