Felháborodtak az orvosok Mesterházy kijelentésén
Dátum: 2010-02-04 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:34.860348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felháborodtak az orvosok a szocialista miniszterelnök-jelölt kijelentésén. Mesterházy Attila vasárnap nyugdíjasok előtt tartott beszédében azt mondta: nem akar olyan országban élni, ahol attól kell tartania, hogy édesapja baloldali kötődése miatt nem kapja meg a megfelelő ellátást. (...)
A miniszterelnök-jelölt kijelentése az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkárát is meglepte. Medgyaszai Melinda, úgy fogalmazott: annak, hogy valaki közéleti szereplésben milyen oldalt választ, vagy az, hogy vasárnap vagy szombaton vagy pénteken ki milyen templomba jár, semmi köze nincs ahhoz, amikor egy beteg hozzá fordul, hogy őt ellássa.