Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizonyos, hogy az MSZP újra ingatlanadót akar

Oszkó bevallotta, hogy már a fiókjában van az MSZP ingatlanadó tervezete - mondta László Tamás fideszes országgyűlési képviselő, csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2010-02-04 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:36.166118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Bizonyos, hogy az MSZP újra ingatlanadót akar (László Tamás)

Azóta viszont - fogalmazott a fideszes képviselő - rendre jelennek meg kormányzati nyilatkozatok, amelyek alapján egyértelművé vált, hogy az MSZP nem tett le az ingatlanadó bevezetéséről, és ha folytatódni fog a Gyurcsány-korszak, akkor a szocialisták újra be fogják vezetni valamilyen más módon, más néven ezt az adófajtát.

Legutóbb Oszkó Péter "buktatta le az MSZP-t, amikor elszólta magát, hogy a fiókjában van az ingatlanadó bevezetésének a terve" - idézte a pénzügyminisztert László Tamás.

A kormány közel sem nyugodott bele, hogy elbukott az ingatlanadó tervezete az Alkotmánybíróság döntésével - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: az MSZP fenyegetése továbbra is ott van az emberek feje felett. "Úgy néz ki, hogy az MSZP és a kormány újra trükközni akar, újra bosszút akar állni az embereken, és újra az emberektől akarja beszedni a teljesen feleslegesen várt bevételt."

László Tamás szerint a kormánynak az elmaradó bevételre való hivatkozása teljesen hamis és megalapozatlan, hiszen a Fidesz már hónapok óta arra figyelmeztet, hogy a költségvetés fiktív számokon alapul.

Az ingatlanadó bevezetésének a veszélyét az emberek megszüntethetik: le kell váltani az MSZP-kormányt, le kell zárni a Gyurcsány-korszakot, mert ha folytatódik, az az ingatlanadó újbóli bevezetését jelenti - összegezte álláspontját László Tamás.

Mint ismeretes, Oszkó Péter a Magyar Televízió A szólás szabadsága című vasárnap esti műsorában kijelentette: kudarcnak tartja, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vagyonadóhoz kapcsolódó ingatlanadót, de a kidolgozott vagyonadóztatás koncepciója igen csekély változtatással "bármikor elővehető a fiókból".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4242, 'source_type': 'media', 'source_id': 4378, 'target_type': 'article', 'target_id': 96258, 'relation_type': 'describes'}