Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Mercedes-gyár új vezetőjét köszöntötték Kecskeméten

Frank Kleint a Mercedes-Benz magyarországi gyárának felépítéséért felelős új vezetőjét köszöntötte csütörtökön Kecskeméten a városházán Zombor Gábor polgármester.


Dátum: 2010-02-04 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:39.806005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Frank Klein a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetői posztján Michael Friesst követi, aki az előkészítő- és tervezési szakasz lezárása után személyes okok miatt kérte áthelyezését. "Jó napot kívánok. Kiss Ferenc vagyok" - mondta magyarul a magyarországi leányvállalat új ügyvezetője a város közgyűlésének ülésén történt bemutatkozásakor.

Az új vezető egy "Made in Kecskemét" feliratú rendszámtáblát adott át Zombor Gábor polgármesternek.

Frank Klein kijelentette: a rendszámtáblát 2012 februárjában a polgármesterrel közösen fogják felszerelni a futószalagról legördülő első személygépkocsira.

Frank Klein, a sindelfingeni gyár S-osztályú gépkocsik gyártásáért felelős vezetője volt eddig. Michael Friess új feladatot vesz át a Mercedes-Benz brémai gyárában.

A kecskeméti gyárban 2012-től következő generációs kompakt gépjárművek, az A- és B-osztályú gépkocsik utódmodelljeinek gyártása folyik majd. A gyár a németországi rastatti telephellyel, a Daimler AG kompakt gépkocsikat gyártó központjával együttműködve állít elő majd személyautókat. A gyár alapkőletételére 2009.október 16-án került sor Bajnai Gordon magyar miniszterelnök jelenlétében.

A Mercedes-Benz mintegy 800 millió eurót ruház be az új gyárba. Mivel a márka a jövőben az eddigi 2 helyett 4 modellel szeretné képviseltetni magát a kompakt gépkocsik piaci szegmensében, igény merült fel újabb kapacitások bevonására, melyet a raststatti gyár egyedül már nem tudott fedezni.

Az építési munkálatok elmúlt év októberi megkezdésével párhuzamosan, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. megkezdte a helyi munkatársak törzsgárdájának felvételét és betanítását. Az első állásokat az igazgatási, a személyzeti és a kontrolling részlegeken töltötték be, valamint felvételt nyertek a leendő gyár műszaki szakemberei is, akik már meg is kezdték a megfelelő továbbképzési programokat.

Kapcsolódó elemek