Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fiatalok a kerékpáros közlekedésről - konferencia

Újbudán, az A/38-as állóhajón rendezik meg most szombaton, február 6-án azt a konferenciát, melyen többek közt Tarlós István is felszólal.


Dátum: 2010-02-04 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:40.161976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A konferencia "VÁROSÁLOM RELOADED - 2 vagy 4 kerék?"

- címmel kerül megrendezésre a Budapesti Fidelitas szervezésében az A 38-as állóhajón (Petőfi híd budai hídfőnél)

A Budapesti Fidelitas az elmúlt évek során két nagy sikerű konferenciát is rendezett. Az elsőt 2008. októberben "Városálom 2010 - Ragadd meg Budapestet!"- címmel várospolitikai, míg a másodikat 2009 májusában "Gyermekálom 2010- A jövő nemzedékért"- címmel népesedéspolitikai témában.

Ezt a hagyományt szeretnék most folytatni a szervezők, amikor ismét konferenciát rendeznek várospolitikai témában. A szervezők a fiatalok legfontosabb problémáiról szeretnének időről időre reflektálni. Ilyennek tartják többek közt Budapest katasztrofális közlekedését is. Ennek megoldása érdekében szeretne alternatívákat felmutatni a konferencia, amely az autós közlekedés alternatíváit keresi, és leginkább a kerékpáros közlekedés budapesti lehetőségeivel foglalkozik.

időpont: 2010. február 6. 10.30-14.00 között

helyszín: A/38 állóhajó (Petőfi híd lábánál)

program:

- 10.30 a konferencia kezdési időpontja

- 11.15 Schneller Domonkos fővárosi képviselő, a Fidelitas budapesti elnökének előadása

- 11.50 László János, a Magyar Kerékpárosklub elnökének előadása

- 12.30 Kávészünet

- 12.45 Rogán Antal előadása

- 13.20 Tarlós István előadása

- 14.00 Zárszó (Schneller Domonkos)

Kapcsolódó elemek