Megfigyelőket küld az EU a szudáni választásokra
Több mint százfős megfigyelő-küldöttség indítását tervezi az Európai Unió az áprilisi szudáni választásokra - közölték csütörtök este Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő környezetéből Brüsszelben.
Dátum: 2010-02-04 22:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:48.981715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgárháború és humanitárius válság következményeitől sújtott afrikai országban (amelynek elnöke, Omar Haszan Ahmed el-Besir a Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsa alapján nemzetközi körözés alatt áll) a nyolcvanas évek közepe óta először tartanak többpárti elnök-, parlamenti és önkormányzati választásokat. A voksolást április 11-re írták ki.
Az uniós küldöttség várhatóan már ebben a hónapban megérkezik Szudánba. Ez lehet az EU legnagyobb létszámú megfigyelő-missziója.
Szudánban az utóbbi évtizedekben jelentősen korlátozták a megfigyelői jogkörrel rendelkező szervezetek számát, és korábban az Európai Uniónak sem engedték, hogy küldöttséget menesszen a választásokra.