Az Oli ciklon lecsapott Francia Polinéziára
Az Oli névre elkeresztelt trópusi forgószél csütörtökön elérte Francia Polinézia szigetvilágát, arra kényszerítve sok part mentén élő embert, hogy otthonát hátrahagyva meneküljön a szárazföld belseje felé.
Dátum: 2010-02-04 23:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:50.584337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helyi hatóságok szerint a széllökések sebessége eléri az óránkénti 200 kilométert, miközben hét méter magas hullámok keletkeznek.
A legnagyobb szigeten, Tahitin 3400 embert kellett eltávolítani a tengerpartról, és olyan övezetekbe szállítani őket, ahova nem érnek el a hullámcsapások. Sok turista is kénytelen volt megszakítani nyaralását, és biztonságot nyújtó helyre vonulni.
Szemtanúk beszámolói szerint a szélvihar házak tetejét tépte le, és fennakadásokat okozott a közlekedésben. Egy csónak elsüllyedt a háborgó tengeren.
Néhányan könnyebben megsérültek az ítéletidőben. Komoly károkról vagy esetleges halálos áldozatokról nem tettek említést a helyi katasztrófavédelmi szervek.