Magyar búvárok a Zenta cirkálónál
Hazatértek Montenegróból azok a magyar búvárok, akik elsőkként merültek le az I. világháború idején elsüllyedt Zenta cirkálóhoz. Az expedíció sajtóreferensének szerdai tájékoztatása szerint a az expedícióban részt vevő nyolc búvár korszerű, kevertgázos merülési technikával érte el a 73 méteres mélységben nyugvó roncsot.
Dátum: 2003-05-07 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:21.431883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cirkálóról fénykép- és videofelvételeket készítettek az Országos Rádió és Televízió Testület által támogatott, a Monarchia hajóroncsai című televíziós sorozathoz - ismertette.
A filmsorozatot az év vége előtt mutatják be a magyar televíziós csatornákon.
A Czakó László által vezetett búvárcsoportot Dombovári Tibor, Molnár Attila Dávid, Balogh Tamás, Hüvös Ferenc, Rovó László, Sziklai Balázs és Tarpataki Pál alkotta.
A Zenta cirkáló az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának egyik büszkesége volt. 1914. augusztus 16-án a nagy túlerőben lévő francia és angol hajókötelékkel vívott tengeri ütközetben süllyedt hullámsírba. A 312 fős legénységből 139-en maradtak életben, akik segítség híján öt órás úszással érték el a partot.
MTI - fidesz.hu