Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszaélésektől tartanak pécsi Fidesz-KDNP-s jelöltek

Az ajánlószelvényekkel való esetleges visszaélés veszélyére hívták fel a figyelmet a Fidesz-KDNP pécsi országgyűlési képviselőjelöltjei a baranyai megyeszékhelyen pénteken.


Dátum: 2010-02-05 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:23:58.075281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy Csaba, Baranya 2. számú választókerületének jelöltje Hoppál Péterrel, az 1-es és Kővári Jánossal, a 3-as választókörzet jelöltjével közös sajtótájékoztatón azt mondta: "jelzéseket" kaptak a Fidesz központjából a napokban, hogy "bizonyos körök" visszaélésekre készülnek, magukat Fidesz-aktivistáknak kiadva, a párt nevében gyűjtenének ajánlószelvényeket.

A politikus hangsúlyozta, hogy a Fidesz igazi aktivistái éppen ezért érvényes megbízólevéllel, valamint igazolvánnyal rendelkeznek, és segítenek abban is, hogy a választók pontosan töltsék ki a párt jelöltjének szánt szelvényeket.

Nagy Csaba megjegyezte, hogy Pécsett több százan jelentkeztek aktivistának, ők és a jelöltek egyaránt arra törekednek majd, hogy a következő hetekben a lehető legtöbb helyre eljussanak, az emberekkel személyesen is találkozzanak, kikérjék véleményüket az országot és a szűkebb környezetüket érintő témákban.

A Fidesz-KDNP Baranya többi körzetében is indít jelöltet az áprilisi országgyűlési választásokon. A 4-es kerületben, Komlón Polics József, az 5-ösben, Mohácson Hargitai János, a 6-osban, Siklóson Tiffán Zsolt, a 7-esben, Szigetváron Pichler Imre vállalta a megmérettetést.

A Fidesz részéről szerdán Nyitrai Zsolt operatív igazgató tartott sajtótájékoztatót Budapesten arról, hogy információik szerint többen arra készülnek, hogy kihasználva az ellenzéki párt népszerűségét, a választókat megtévesztve, a Fidesz nevében fognak ajánlószelvényeket gyűjteni.

Kapcsolódó elemek