Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vetőmag utáni licencdíj csak egy újabb sarc a gazdáknak

A Magosz szerint a vetőmagok után a szabadalmi törvény módosítása miatt fizetendő licencdíj csak egy újabb sarcot jelent a gazdáknak, mivel azok már fizetnek jogdíjat a vetőmagok nemesítőinek, fajtaválasztási díj jogcímen.


Dátum: 2010-02-05 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:24:02.107794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a szabadalmi törvény tavaly szeptember 15-én hatályba lépett módosítása szerint a gazdáknak a minősített vetőmagok árának felét kell befizetniük hektáronként licencdíj jogcímen, amennyiben legalább 20 hektár gabonát vetnek saját maguk által megtermelt, de más által levédett vetőmagból.

Megjegyezte, hogy az Európai Unióban egyáltalán nem terjedt el a licencdíj fizetési kötelezettség.

A sajtótájékoztatón Jakab István ismertette az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) program eredményét is, amely alapján úgy vélte, számos olyan gazda nem jutott támogatáshoz, akik már jelentős beruházásokat hajtottak végre az egészséges, minőségi élelmiszerek termesztését támogató program előző pályázati kiírásában.

A Magosz elnöke szerint elsősorban a 205 hektár feletti nagybirtokok nyertek az 5 éves támogatás megszerzésére irányuló pályázaton, ezen gazdaságoknak azonban szinte csak jövedelem-kiegészítés a támogatás.

Emiatt számos gazda, aki a korábbi pályázaton támogatást kapott, komoly veszteségeket könyvelhet el, meg nem térülő beruházásai miatt - vélte. Jakab István hozzátette: a kormányzatnak meg kell találnia azokat a forrásokat a rendszeren belül, amelyekből kárpótolják a gazdákat anyagi veszteségeikért.

Kapcsolódó elemek