Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Virtuális galéria - fogyatékkal élőknek

"Láncszem" néven virtuális galériát indít a fogyatékkal élő művészek számára csütörtökön a Handicap Alapítvány. A Láncgaléria internetes kiállítóhelyen mintegy 40 alkotó munkája tekinthető meg.


Dátum: 2003-05-07 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:22.040205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lilling Tamás, a Handicap Alapítvány ügyvezetőjének szerdai tájékoztatása szerint a folyamatosan bővülő virtuális galéria létrehozásával a fogyatékkal élő művészeknek és alkotásaiknak kívánnak nyilvánosságot teremteni.

E tárlatok révén nagyobb esélye lehet a művészeknek arra, hogy valós kiállításokon is bemutatkozhassanak - vélekedett Lilling Tamás.

Az internetes programot az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium támogatta.

Az alapítvánnyal kapcsolatban Lilling Tamás elmondta, hogy azt 11 évvel ezelőtt hozták létre, s kezdetben elsősorban felnőtt mozgássérültek számára kínáltak életmódjavító programokat. Idővel azonban az alapítvány tevékenységei sorában kommunikációs program is helyet kapott, amellyel a fogyatékkal élők médiabeli megjelenését igyekeznek folyamatosan fenntartani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek