Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP határolódjon el Mesterházytól!

Az MSZP eddig is számos alkalommal indított támadást a magyar egészségügy ellen, de Mesterházy arcátlan kijelentése a mélypont - reagált Pesti Imre az MSZP miniszterelnök-jelöltjének azon szavaira, melyben megkérdőjelezi a magyar orvosok tisztességét, elkötelezettségét.


Dátum: 2010-02-07 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:24:18.787851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Az MSZP határolódjon el Mesterházytól! (Pesti Imre)

Mesterházy kijelentése azokat az orvosokat sértette meg, akik az MSZP-SZDSZ egészségpolitika ámokfutása után mégis működőképes állapotban tartják az egészségügyet. Azokat az orvosokat sértette meg, akik csökkenő források mellett is folyamatos betegellátást biztosítanak, a volumenkorlát ellenére is kezelik a betegeket. Azoknak az orvosoknak vonta kétségbe tisztességét, akik a hiányzó eszközök és csökkenő források ellenére is színvonalas ellátást biztosítanak. Az MSZP-s politikus azoknak az orvosokat sértette meg, akik nem egyszer saját maguk váltják ki a betegük gyógyszerét. Azokat az orvosokat sértette meg, akik katasztrófa sújtotta területeken magas színvonalon látnak el betegeket vagy a NATO keretén belül katonai missziókban a Magyar Köztársaság hírnevét öregbítik - sorolta Pesti Imre.

Az MSZP eddig is számos alkalommal indított támadást a magyar egészségügy ellen, de ez a szerencsétlen és arcátlan kijelentés az a mélypont, amit eddig még nem tapasztaltunk - szögezte le Pesti Imre. "Mesterházy miniszterelnök-jelölt ezen kijelentése után úgy gondolom, hogy alkalmatlanná vált az emberek bizalmára, ezért én tisztelettel felkérem az MSZP-t, hogy határolódjon el Mesterházy Attilától" - jelentette ki Pesti Imre, hozzátéve: ha ez nem történik meg, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy az MSZP, és annak meghatározó politikusai egyetértenek Mesterházy Attilával. Szeretnénk, ha a gyurcsányi gyűlöletpolitika megszűnne Magyarországon, és a Gyurcsány-klónok nem mérgeznék a politikai közéletet - szögezte le a fideszes politikus.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1227, 'source_type': 'media', 'source_id': 4396, 'target_type': 'article', 'target_id': 96326, 'relation_type': 'describes'}