Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reagálás Budai Bernadett (MSZP) sajtótájékoztatójára


Dátum: 2010-02-07 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:24:19.532058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc és az MSZP együtt tették tönkre az országot. A Gyurcsány-korszakot fenntartó és működtető MSZP-seknek nem kell aggódniuk, hiszen a mi célunk is az, hogy ügyük a bíróság elé kerüljön.

A korrupcióban, hatalmi visszaélésekben érintettek jogállami módon, törvényes elszámoltatás keretében vállalni fogják a felelősséget tetteikért.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek