Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondásra szólította fel a Fidesz Budaörs polgármesterét

Lemondásra szólította fel a Fidesz Budaörs liberális polgármesterét, mert a polgármesteri hivatal a párt szerint több mint egymilliárd forint közpénzt fizetett ki törvénytelenül egy uszodaépítés csődbe ment generálkivitelezőjének.


Dátum: 2010-02-08 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:24:47.569775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csenger-Zalán Zsolt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje hétfőn Budaörsön sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ügyben a Fidesz-KDNP helyi szervezete ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Pest Megyei Főügyészségen, a hatóság pedig hűtlen kezelés és csalás gyanújával soron kívüli nyomozást rendelt el. A rendőrség a polgármester felelőségét is vizsgálja, ezért a polgármesternek le kell mondania - közölte a képviselő.

A fideszes politikus kifejtette: Budaörs önkormányzata 3,2 milliárd forintosra tervezett beruházásként 2007-ben indította el a városi uszoda és sportcsarnok építését. Az átadás 2008 második felében lett volna, ám a munkálatok elakadtak, a beruházó cég ellen felszámolási eljárás indult. A 90 százalékig elkészült, de használhatatlan műszaki állapotú építményt illetően az önkormányzat tavaly elállt a szerződéstől, ennek ellenére egymilliárd forint közpénzt kifizetett - a képviselő állítása szerint törvénytelen módon, amiért a polgármesternek is felelnie kell.

Jelenleg az uszoda gépházában áll a víz, a medence viszont üres - közölte Csenger-Zalán Zsolt. Mint hozzátette, a testület a közelmúltban új közbeszerzést írt ki, újabb egymilliárd forintot szavazott meg a munkálatok befejezésére. Jelenleg is folyik a kivitelezés és ez évben átadhatják a létesítményt. A visszásságok feltárására a Fidesz helyi önkormányzati képviselője tavaly vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ám az MSZP és az SZDSZ képviselői kivonulásukkal megakadályozták az ülés megtartását - mondta a politikus.

Kapcsolódó elemek