Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belső ellenőrzés Pécs oktatási és szociális intézményeiben

Azonnali belső ellenőrzést rendelt el Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere a város szociális és oktatási intézményeinek túlköltekezése miatt.


Dátum: 2010-02-08 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:24:49.953446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármesteri kabinetiroda hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vizsgálatok arra keresik a választ, hogy az intézmények jelentős része miért lépte túl több millió, esetenként több tízmillió forinttal tavalyi bérkeretét, s a túlköltekezés mennyire volt indokolt. A többletköltségeket ugyanis a városnak kellett kifizetnie. Az ellenőrök a következő két hétben vizsgálni fogják azt is, hogy az intézményvezetők milyen konkrét intézkedéseket hoztak a költségvetésük betartása érdekében.

A kabinetiroda közleménye kitért rá, 2009-ben az Integrált Szociális Intézmény 38,5 millió forinttal, az Angster József Szakképző Iskola 24,6 millió, a Kisgyermek Szociális Intézmények 23,1 millió a Megyervárosi Iskola 21,8 millió forinttal, a pécsi gyermekotthon 10,4 millió, a Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 9,6 millió forinttal többet költött bérekre, mint amennyi megengedett volt.

"Ezeken kívül számos intézményben történtek több milliós túllépések, de mivel a tavalyi éves beszámolók még nem készültek el mindenhol, a lista egyelőre nem végleges" - tették hozzá.

A kabinetiroda felhívta a figyelmet arra, hogy "a városvezetés szerint - egyetértve a gazdasági átvilágítást végző szakértőkkel - a felelőtlen és sokszor értehetetlen költekezés nem megengedhető az intézményekben. Ezért minden egyes ilyen esetet belső ellenőrök fognak kivizsgálni".

Kapcsolódó elemek