Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ruházati cikkek a békéscsabai rászorulóknak

Két kínai bolt árukészletét osztja szét a békéscsabai rászorultaknak a helyi önkormányzat - tájékoztatta a város polgármestere kedden az MTI-t.


Dátum: 2010-02-09 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:25:04.136751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vantara Gyula elmondta: a két kínai ruházati bolt az önkormányzat tulajdonában álló üzlethelyiségekben működött, ám tevékenységük díjhátralék miatt megszűnt. A végrehajtó a két bolt árukészletét nyolcmillió forint értékben határozta meg, míg a bolti érték eredetileg 21,5 millió forint volt. Az első árverés azonban meghiúsult, míg a másodikon már csak kétmillió forint volt a kikiáltási ár. Ekkor döntött úgy a békéscsabai képviselő-testület, hogy ezért az összegért megvásárolja az alsó- és felsőruházati cikkekből álló árukészletet és azokat szétosztja a város rászorulói között.

A kistérségi családsegítő szolgálat segítségével eddig hatszáz család, több mint 1.500 ember részesült segítségben, de az adományok osztása minden keddi napon tovább folytatódik.

Kapcsolódó elemek