A BKV-ügy az MSZP és az SZDSZ pártügye
A fideszes Balsai István szerint a BKV-ügy nem fővárosi ügy, hanem az MSZP és az SZDSZ pártügye.
Dátum: 2010-02-09 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:25:14.664630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a nagy fővárosi cégek, köztük a BKV is, MSZP-s és SZDSZ-es kifizetőhelyként működtek, és talicskával tolták ki belőlük a közpénzt.
Mint mondta, az sem lehet már kérdés, hogy az MSZP és az SZDSZ pártvezetésének tudtával és utasítására zajlott mindez a közlekedési vállalatnál.
Kiemelte: hétfőn Demszky Gábor nyilatkozatából kiderült az, hogy a főpolgármester és a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közösen bízta meg Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót. Idézte a főpolgármester szavait: "2006 szeptemberében intézményesítettük a kormánykoordinációs pozíciót, Szilvásyval együtt Mesterházy Ernőt kértük fel, aki a városházától és a kancelláriától is megbízást kapott erre a feladatra".
Egy olyan szerződés jött létre ezzel, melynek három szereplője volt: Mesterházy Ernő, Demszky Gábor, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, vagyis a kormány - hangsúlyozta a fideszes politikus.
Feltette a kérdést: miért titkolózik a MeH, és miért nem árulják el, milyen megbízásokat teljesített Mesterházy Ernő és mennyiért?