Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb demonstráció a Nemzeti Emlékhelyért

A Székesfehérvár történelmi jelentőségéhez méltó Nemzeti Emlékhely érdekében a középkori királyok koronázó- és temetkezési helyének egy része fölé emelt, s "vashangárnak" csúfolt védőtető eltávolítására pénteken ismét demonstrációt szerveznek a városban.


Dátum: 2003-05-07 20:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:24.263102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kaszás István, az építmény lebontásáért szervezett tiltakozássorozat egyik szervezője szerdán sajtótájékoztatón elmondta: bizakodásra ad okot, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetője érdemben foglalkozik a Nemzeti Emlékhely ügyével, s nem tartja kizártnak a védőtető eltávolítását.

Hozzátette: annak érdekében, hogy a hivatal vezetőjének véleményét a székesfehérváriak is megismerhessék, péntekre meghívták Varga Kálmánt a Nemzeti Emlékhelyhez, ahol kifejtheti az örökségvédelmi hivatalnak az üggyel kapcsolatos álláspontját.

A székesfehérvári középkori királyi bazilika maradványainak egy részét lefedő vasvázas védőtető lebontásáért második éve küzd a székesfehérváriak egy csoportja, mivel véleményük szerint a "vashangár" tönkretette a történelmi belváros panorámáját, s méltatlan a hely történelmi jelentőségéhez.

A védőtető átalakítására készültek tervek, de azok többsége nem nyerte el a városlakók tetszését.

A védőtető sorsáról mindeddig nem született hivatalos döntés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek