Kinevezte az Európai Tanács az új Európai Bizottságot
Kinevezte kedd este az uniós tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács az EU legfőbb végrehajtó testületét, az új összetételű Európai Bizottságot.
Dátum: 2010-02-10 00:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:25:23.991725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Előzőleg Strasbourgban az Európai Parlament igennel szavazott José Manuel Barroso második bizottságára, ami az előfeltétele volt annak az immár teljesen formális követelménynek, hogy a folyamat lezárásaként a Tanács kinevezhesse a végrehajtó testületet.
Ahhoz ugyanis, hogy az új Európai Bizottság hivatalba léphessen, a szabályok megkövetelik azt, hogy az Európai Tanács minősített többséggel megerősítse a biztosi testületet. Ezzel kapcsolatban azonban semmilyen kétely nem merült fel, és korábban a Tanács döntött úgy, hogy ismét Barroso legyen a bizottsági elnök. A tanácsi megerősítés külön találkozó nélkül, úgynevezett írásbeli eljárással még a nap folyamán megtörtént, így az új biztosok szerdán elfoglalhatják hivatalukat.
Az írásbeli eljárás azt jelenti, hogy amennyiben a kormányoknak megerősítés végett megküldött irattal szemben egy meghatározott időpontig egyetlen kormány sem emel kifogást, a dokumentumot hivatalosan megerősítettnek tekintik.
Az új Európai Bizottság mandátuma ez év február 10-től 2014. október 31-ig tart.