Félmillárd forint támogatás a kecskeméti kórháznak
A sürgősségi ellátás, ezen belül a gyermek sürgősségi ellátás fejlesztésére 560 millió forint támogatást nyert el a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza az Új Magyarország Fejlesztési terv keretében - közölte Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke kedden, a támogatási szerződés aláírása után az MTI-vel.
Dátum: 2010-02-10 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:25:28.300943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A projekt összköltsége 622 millió forint, a megvalósításhoz szükséges tíz százalékos önerőt a megyei kórház biztosítja - mondta a közgyűlés fideszes elnöke.
A projekt megvalósítása során a kórház diagnosztikai épületének első emeletén, valamint a rendelőintézet földszintjén végeznek átépítést. A teljes átalakítással érintett terület nagysága 1400 négyzetméter.
Új helyen alakítják ki a gyermek sürgősségi részleget, a felnőtt háziorvosi ügyeletet, valamint a szájsebészeti sürgősségi részleget. A belgyógyászati sürgősségi részleg vizsgálókkal és egyéb célra kialakított helyiséggel bővül, a fekvőbeteg részleg 16 ágyas lesz, ahol egy-egy elkülönítő szobát is kialakítanak.
Bányai Gábor elmondta: a sürgősségi belgyógyászati osztály műszerparkja 57 százalékban megújul, de új eszközöket is vásárolnak, többek között egy CT készüléket is. Az átalakítás több ütemben valósul meg, hogy az minél kisebb mértékben zavarja a betegellátást - tette hozzá.