Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megbékélés napja Dorogon

Immár tizenegyedszer rendezik meg a megbékélés napja elnevezésű ünnepségsorozatot e hét végén Dorogon.


Dátum: 2003-05-08 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:24.855256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tóth János, a városi önkormányzat szervezési osztályvezetője elmondta: civil kezdeményezésre először 1993-ban tartottak ezzel az elnevezéssel megemlékezést az addigi győzelem napja helyett a II. világháború európai befejeződésének évfordulóján.

Fő gondolata azóta sem változott: egy világégésnek nincsenek, nem lehetnek győztesei, csak áldozatai.

A program szombaton emlékhangversennyel kezdődik a művelődési házban. A dorogi, a csolnoki és a táti német nemzetiségi fúvószenekar a 15 éve elhunyt Bulhardt Vilmosra, a Dorog-környéki zeneoktatás megteremtőjére emlékezik muzsikával.

Vasárnap szentmisét tartanak a II. világháborúban és az azóta történt háborúkban elhunyt áldozatok tiszteletére a Szent József templomban.

Az ezt követő Hősök téri megemlékezés után a város Pro Urbe díjait, valamint a Dorogiak Dorogért Alapítvány kitüntetéseit adják át az arra érdemes személyeknek.

A kétnapos ünnepség területi mazsorett-fesztivállal zárul.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek