Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU elismerte az ukrán választások eredményét

Catherine Aston külügyi főképviselő üdvözölte az ukrán elnökválasztás második fordulójának "nyugodt" lebonyolítását, és további együttműködést ígért az új vezetéssel.


Dátum: 2010-02-10 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:25:33.290439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ashton közleményében külön gratulált a magas részvételi arányhoz, mely szerinte a választók demokrácia iránti komoly elkötelezettségét jelzik. Ashton nem említette nyilatkozatában név szerint Viktor Janukovicsot, az elnökválasztás nyertesét. Hangsúlyozta azonban, hogy az unió továbbra is elkötelezett az Ukrajnához fűződő kapcsolatok további elmélyítése mellett, támogatja az ottani reformpolitikát.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke szintén jókívánságait fejezte ki Ukrajnának. Úgy vélekedett, hogy a panaszok ellenére a választás a demokráciához méltóan zajlott le. Ő is azt mondta, hogy a lehető legjobb kapcsolatokra kell törekednie az EU-nak Ukrajnával - mind a kormányoldallal, mind az ellenzékkel.

Kapcsolódó elemek