Lebukott a kormány: újabb vasútvonalakat zárnának be
A Fidesz határozottan felszólítja a kormányt, hogy álljon el újabb vonalbezárási terveitől és haladéktalanul fejezze be a bezárt vonalakon a berendezések leszerelését - szögezte le sajtótájékoztatóján Fónagy János.
Dátum: 2010-02-10 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:25:39.626051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP-kormány most egy újabb trükkel veri át Magyarországot. A sajtó birtokában levő dokumentumok szerint gyakorlatilag ötven vasútvonal bezárását készítik elő titokban, és az erre vonatkozó kormányrendeletet csak a választások másnapján kívánják nyilvánosságra hozni - hívta fel a figyelmet Fónagy János.
Magyarországon nemrég 7600 km vasútvonal volt. Ősszel bezártak 14-15 vonalat, és ha most még bezárnak 3600 kilométernyit, akkor elmondható, hogy néhány hónap alatt a jelenlegi kormány gyakorlatilag a felére csonkolta a személyszállító vasutat - fogalmazott a Fidesz szakpolitikusa. A kormányszóvivő kétségbeesett tagadása és magyarázkodása egy fabatkát sem ér, hiszen a közlekedési minisztérium elismerte a bezárásokat taglaló dokumentum létezését - jegyezte meg a képviselő.
Fónagy János kifejtette: a kormány és az MSZP bosszúhadjáratot folytat a magyar vidék ellen, ráadásul a bezárásokkal beláthatatlan gazdasági károkat is okoznak. Az MSZP-kormány nem hallgat a szakmai, gazdasági és civil szervezetekre sem, akik azt mondják, hogy Európához hasonlóan Magyarországon is a kötöttpályás közlekedésnek kellene adnia a közösségi közlekedés gerincét - tette hozzá.
A fideszes politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a vasútvonalak bezárását semmifajta gazdasági szükségszerűség nem indokolja, az eddig bezárt vonalaknál kiderült, hogy nem hoznak megtakarítást, ráadásul a rekultiváció nagyon sokba kerül.
A Fidesz korábban bejelentette, hogy a vasúthálózat szétverése helyett helyre fogja állítani a közösségi közlekedést ott, ahol az műszakilag még lehetséges lesz. Ezt akarja mindenképpen megakadályozni a jelenlegi kormány - jelentette ki Fónagy János.
A Fidesz határozottan felszólítja a kormányt, hogy álljon el újabb vonalbezárási terveitől és haladéktalanul fejezze be a bezárt vonalakon a berendezések leszerelését, ne akadályozzák a következő kormány számára a forgalom újraindítását ezeken a vonalakon! - szögezte le Fónagy János.