Közép-európai köztársasági elnökök 10. találkozója
Mádl Ferenc köztársasági elnök részvételével május 22-23-án Salzburgban tartják a közép-európai köztársasági elnökök 10. találkozóját.
Dátum: 2003-05-08 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:25.523706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnöki sajtóiroda szerdai tájékoztatása szerint a találkozón az osztrák, az ukrán, a lengyel, az olasz, a szlovák, a német, a macedón, a horvát, a magyar, a román, a moldovai, a bolgár, az albán, a szlovén, a cseh, a szerbia-montenegrói, valamint a bosznia-hercegovinai elnök vesz részt.
A tervezett program szerint május 22-én, csütörtökön a köztársasági elnökök plenáris megbeszélést tartanak és találkoznak a sajtó képviselőivel, majd kétoldalú megbeszéléseket folytatnak.
Thomas Klestil és felesége díszvacsorát ad a közép-európai köztársasági elnökök tiszteletére a salzburgi rezidencián.
A május 23-i, pénteki program az elnökök kétoldalú megbeszéléseivel kezdődik, s ezen a napon tartják a második plenáris megbeszélést is.
MTI - fidesz.hu