Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A csatlakozási folyamatok kettős természete

Az Európai Parlament a mai strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a csatlakozási folyamatok és tárgyalások 2009-es eredményeiről szóló határozatokat Horvátországról, Macedóniáról és Törökországról. Bár az Európai Unió elvárásai továbbra is magasak, az eddig elért eredményeket többen elfogadhatónak tartják.


Dátum: 2010-02-10 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:25:45.734054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő a vita során tett felszólalásában kiemelte, hogy a csatlakozásra váró országok számára korántsem egyszerű a közösségi jog elvárásainak eleget tenni, sőt a szükséges intézményi átalakítások nem egyszer a hagyományok és a társadalmi várakozásokkal szembe megy. Ezek a folyamatok a társadalom heves ellenállását váltja ki a kormányzattal szemben, hiszen a reformokban a lakosság egy része csak hátrányokat látja.

Schöpflin György szerint Horvátország és a nyugat-balkáni országok kormányainak a csatlakozási folyamatok során ennek a kettős elvárási feltételrendszernek kell eleget tenniük. "Igaz, minden fáradozást megér az elvárások teljesítése, hiszen az EU tagság komoly politikai, gazdasági, kulturális és biztonságpolitikai előnyökkel jár" - hangsúlyozta a fideszes képviselő vita során.

Háttér:

Horvátország csatlakozási dátumáról továbbra sem született hivatalos döntés, az Európai Parlament azonban ebben a határozatában megerősítette 2010-et a csatlakozási tárgyalások lezárásának éveként. Törökországgal kapcsolatban az európai parlamenti jelentés üdvözli az előrehaladásokat, de sok, a demokrácia kritériumainak ellentmondó akadályra figyelmeztet.

Kapcsolódó elemek