Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Késsel támadtak egy fideszes aktivistára a fővárosban

Késsel támadt rá egy Fidesz-aktivistára egy férfi szerda este a főváros VII. kerületében, a Dohány utcában - közölte a Fidesz sajtóosztálya az MTI-vel.


Dátum: 2010-02-10 23:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:25:49.996572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a párt megbízottai Rónaszékiné Keresztes Mónika képviselőjelölt számára gyűjtötték az ajánlószelvényeket, amikor megtámadták egyiküket.

Mint részletezték: az aktivista egy földszinti lakásba csöngetett be, és miután elmondta, miért érkezett, az ajtót nyitó 40 év körüli férfi visszament a lakásba azzal, hogy mindjárt hozza a szelvényt.

Ehelyett azonban egy késsel tért vissza, és "rendkívül durva hangnemben szidalmazva az aktivistát, fenyegetően megindult felé". Közben egy széket is felkapott és a Fidesz megbízottja felé hajította, majd a helyszínről elfutott. Sérülés nem történt.

Az esetről értesítették a VII. kerületi rendőr-kapitányságot.

Kapcsolódó elemek