Már százezer önkéntese van a Fidesznek
Már százezer önkéntes csatlakozott a Fidesz választási felkészüléséhez - jelentette be Nyitrai Zsolt csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2010-02-11 12:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:25:57.802005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz operatív igazgatója sajtótájékoztatóját a párt egyik, a Polgárok Házában lévő telefonközpontjában tartotta, ahol az önkéntesek elsősorban arról érdeklődnek telefonon a választóknál, hogy odaadják-e a Fidesznek az ajánlószelvényüket, és ha igen, milyen módon.
A százezer önkéntessel teljesen reális a kétmillió ajánlószelvény összegyűjtésének terve - mondta Nyitrai Zsolt.
A telefonos megkeresésekről szólva kifejtette: mindez a hatályos jogszabályoknak megfelelően történik, az önkéntesek csak azokat hívják fel, akik ehhez korábban már hozzájárultak.
Az önkéntestoborzás még nem ért véget - tette hozzá Nyitrai Zsolt.
A Fidesz-KDNP hivatalos kampánynyitója március 15-én lesz egy budapesti szabadtéri nagygyűlésen.