Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egészen a kormányig vezetnek a BKV-botrány szálai

Az elmúlt 20 év legnagyobb volumenű botrányának nevezte György István csütörtöki sajtótájékoztatóján a BKV-ügyet.


Dátum: 2010-02-11 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:26:00.011165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Egészen a kormányig vezetnek a BKV-botrány szálai (György István)

A fővárosi politikus elmondta: a Demszky és Hagyó által vezetett fővárosi SZDSZ-MSZP-koalíció erős demokrácia deficitet hozott létre, ugyanis a közgyűlésben meglévő csupán egyfős többségük ellenére képesek voltak arra, hogy a bizottságokban, valamint a főváros által üzemeltetett és felügyelt cégek vezetőségében kétharmados többségre tegyenek szert. Ezzel pedig kizártak mindenféle ellenőrzési lehetőséget - szögezte le a képviselő.

Ez a gyakorlat lehetővé tette, hogy a fővárosi cégek - így a BKV is - pártkifizető hellyé változzanak - mutatott rá György István, hozzáfűzve: a városvezetők talicskával tolták ki a pénzt ezekből a cégekből, és az is bebizonyosodott, hogy az SZDSZ-es és MSZP-s pártvezetők tudtával történt a BKV ellopása.

A politikus tájékoztatott, hogy a tegnapi napon kiderült: a kormány is érintett a BKV-botrányban. Eddig tagadták - emlékeztetett a politikus -, hogy Mesterházy Ernő a kormány alkalmazásában állt volna, de a tegnapi napon Demszky Gábor által bemutatott iratok alapján minden kétséget kizárólag bebizonyosodott ennek az ellenkezője. György István rámutatott, hogy van a dokumentumok között egy levél, melyet Szilvásy György küldött Demszky Gábornak, s mely Mesterházy Ernő alkalmazásáról szóló dokumentumot tartalmazza.

Ezek után fontos tudni, hogy vajon kik is akarták Mesterházy Ernő alkalmazását: a kormány vagy a fővárosi vezetés? - tette fel a kérdést a politikus.

A képviselő kijelentette: így már egyértelműen elmondható, hogy a BKV-botrány szálai egészen a kormányig vezetnek. A mentegetőzés itt már nem elég, hiszen Demszky és Szilvásy együtt bízták meg Mesterházy Ernőt - fogalmazott a fővárosi Fidesz-frakcióvezető helyettese.

Hová kerültek a milliárdok a BKV-tól? Miről szólt a Szilvásyval kötött szerződés? - sorolta kérdéseit György István.

A Fidesz célja: mindenkit tisztázzanak és mentsenek fel, aki nem bűnös ebben az ügyben, aki viszont részt vett a közpénzek ellopásában és a BKV tönkretételében, azt ítéljék el.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3807, 'source_type': 'media', 'source_id': 4428, 'target_type': 'article', 'target_id': 96457, 'relation_type': 'describes'}