Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiút az energia-rabszolgaságból

Több mint másfél éves folyamat zárult le csütörtökön azzal, hogy a tavaly márciusban aláírt adás-vételi szerződés zárási feltételeit a Tatabánya Erőmű Kft. taggyűlése elfogadta. Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, és az ELMIB Zrt. közösen vásárolta meg a 22 ezer távfűtéses lakást ellátó tatabányai fűtőerőművet a Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Az erőmű vételára 3.6 milliárd forint volt. A város 51, az ELMIB pedig 49 százalékos tulajdoni hányadot birtokol a közös cégben. Bencsik János, Tatabánya polgármestere szerint az erőmű megvásárlásával a város megtalálta az energia-rabszolgaságból kivezető utat.


Dátum: 2010-02-11 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:26:05.331136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távhőtermelés, -szállítás és elosztás egyetlen műszaki, gazdasági egységet képez, aminek az felel meg, ha a rendszer a tulajdonlás szempontjából is egységes. A kézenfekvő tulajdonos az önkormányzat, amelynek valamennyi városi közművet birtokolni kellene.

A fűtőerőműben megvalósult többségi tulajdonszerzéssel Tatabánya jelentős lépést tett ennek érdekében - fogalmazott Bencsik János polgármester az aláírási ceremóniát követően. Álláspontja szerint a város tulajdonosként garantálhatja az ellátásbiztonságot, és nem utolsó sorban meghatározó hatással lehet az árképzésre is.

A helyi távhőszolgáltató társaság eddig is városi tulajdonban volt, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy befolyásolhassák a hőtermelés technológiai fejlesztését, és az erőmű árképzését. A kapcsolt villamosenergia-termelés révén megtermelt haszonból csak csekély mértékben részesültek a fogyasztók, holott a Kötelező Átvételi Tarifa rendszerét azért vezették be, hogy azzal javítsák a távhőszolgáltatás versenyképességét.

Bencsik szerint az erőmű technológiai fejlesztésével tovább lehet csökkenteni a primer energiaszükségletet, a fogyasztói oldalon pedig a szabályozhatóság és mérhetőség megteremtésével, és az utólagos hőszigeteléssel csökkenthető az energiaigény. Mindez a károsanyag-kibocsátást is kedvezően befolyásolhatja - tette hozzá.

Bencsik János, a Fidesz szakpolitikusaként kiemelte, hogy a Villamosenergia Törvény decemberi módosítása továbbra is biztosítja a hatékony villamosenergia-termeléssel kapcsolt hőtermelés hasznának, hőfogyasztókhoz történő eljuttatásának lehetőségét. Ezzel a döntéssel egy átlagos távfűtéses tatabányai háztartás, 30 ezer forintot takaríthat meg évente.

Megemlítette, hogy Magyarországon a távfűtött lakások száma 645 ezer, az ország lakásállományának 16,4 százaléka. Távfűtött lakásokban lakik a magyar népesség több mint egyötöde. A távfűtés helyzete és jövője ezért országos közügy. A távfűtési rendszereket állami döntések hozták létre, a rendszerek válságáért az állam is felelős, ezért a megoldásban is köteles közreműködni.

Az állami szerepvállalás egy részét törvényben rögzített országos energiapolitikában, másik részét pedig a távhő törvényben kell meghatározni. A nemzeti energiapolitikának, a távfűtési rendszerek tulajdonosi szerkezetének befolyásolására kell törekednie, melynek célja a közösségi befolyás megtartása, illetve megteremtése. Csak az integrált távhő tulajdon teszi lehetővé, hogy a kapcsolt energiatermelés haszna a távhő fogyasztóknál érvényesüljön.

A távhő rendszerek korszerűsítéséhez szükséges beruházások támogatására átlátható pályázati rendszer felállítására van szükség. A másik nagy területe a takarékoskodásnak, az energiafelhasználási veszteségek csökkentése, építészeti és épületenergetikai beavatkozásokkal. Ennek érdekében érdemi energiahatékonysági, fogyasztói energiatakarékossági programot kell indítani, felhasználva az európai uniós támogatások e területre irányítását. Közösségi forrásból csak a hatékony termelést, és a hatékonyabb felhasználást szabad támogatni - fogalmazott Bencsik.

Kapcsolódó elemek