Eurolevél az új uniós öko logó
Az Európai Bizottság kihirdette az új EU-s ökológiai logó kiválasztását célzó verseny győztesét. A nyertes pályaművet, az "eurolevelet" egy német diák készítette.
Dátum: 2010-02-12 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:26:14.914233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt két hónap során csaknem 130 000 ember vett részt az internetes szavazásban, amelynek során a három döntős közül választhatták ki az új EU-s ökológiai logót. A győztes pályaművet, az "eurolevelet", amely a szavazatok több mint 63%-át kapta, egy német diák, Dusan Milenkovic készítette.
A biotermékek jelölésére szolgáló új uniós logó feltüntetése 2010. július 1-jétől kezdődően az uniós tagállamokból származó és a szükséges előírásokat teljesítő valamennyi előre csomagolt ökológiai termék esetében kötelező lesz. Az importált termékek esetében a logó használata nem kötelező. A csomagoláson az uniós címke mellett egyéb, magán-, regionális vagy nemzeti logókat is el lehet elhelyezni. Az elkövetkezendő hetekben a biogazdálkodásról szóló rendelet módosítására is sor kerül, így annak egyik melléklete kiegészül az új logóval.
A győztes logó a képzőművészet és formatervező szakos hallgatók számára meghirdetett páneurópai verseny eredményeként született. A beérkezett csaknem 3500 pályaművet nemzetközi szakértőkből álló zsűri bírálta el. A legjobbnak ítélt három logó felkerült a pályázat internetes honlapjára, ahol 2010. január 31-ig internetes szavazás keretében bárki leadhatta szavazatát kedvencére. Az "eurolevél", amelyen zöld háttér előtt a levelet formáló EU-csillagok láthatók, egyértelmű jelentéssel bíró szimbólum, amely egyszerre két dolgot idéz fel: a természetet és Európát.