Sok a visszaélés a Fidesz nevével az ajánlószelvény-gyűjtés során
Dátum: 2010-02-12 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:26:20.761182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szombathelyi Fidesz már tegnap jelezte, hogy illetéktelen személyek fideszes aktivistának adták ki magukat, így gyűjtöttek ajánlószelvényeket Szombathelyen, hátrányos helyzetű emberek által lakott területeken.
Újra felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez bűncselekmény, a választópolgárokat pedig arra kérjük, hogy ha a Fidesz nevében megbízólevél és igazolvány nélkül ajánlószelvényt gyűjtő emberekkel találkoznak, azonnal értesítsék a helyi Fidesz-irodát vagy a rendőrséget. Oroszvári Pétert pedig mindenekelőtt arra kérjük, törölje az Orbán Viktor halálát kívánó hozzászólását az internetről.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője