Ál-fideszes kopogtatócédula-gyűjtők Pécsett is
Dátum: 2010-02-12 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:26:21.771437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pécsett is a választópolgárokat megtévesztve, országosan szervezett akció keretében illetéktelenek a Fidesz nevében gyűjtenek ajánlószelvényeket. Állampolgári bejelentések tucatjait kaptuk az elmúlt napokban, hogy magukat a Fidesz önkénteseinek kiadó illetéktelen személyek gyűjtenek kopogtatócédulát a Fidesz nevében.
A legtöbb esetben sikerült beazonosítani az illetéktelen gyűjtőket, akikkel szemben minden esetben feljelentést teszünk a rendőrségen, mert bűncselekményt követtek el! A legtöbb bejelentés Kertvárosból, illetve a belváros és peremkerületeiből érkezik. A legutóbbi visszaélést a Hársfa útról jelezte egy asszony. Ott az történt, hogy egy ismeretlen csöngetett be, aki a Fidesz nevében kérte az ajánlószelvényt. Az illető hangsúlyozta, hogy azt nem kell kitölteni, nem kell feltüntetni a párt nevét sem, elég, ha csak aláírja az üres cédulát. Néhány órával később a Fidesz önkéntes segítői keresték fel az asszonyt - ők azonban már fényképes igazolványt és hiteles, aláírt megbízólvelet mutattak fel. Az asszony ezután tett bejelentést, mert rájött, hogy becsapták.
Kiderült az is, hogy ez az illetéktelen kopogtatócédula-gyűjtő a Jobbik jelöltje számára akarta felhasználni az üres, kitöltetlen - de aláírt - ajánlószelvényt. Kérjük a választópolgárokat, hogy minden esetben győződjenek meg arról, hogy a Fidesz nevében gyűjtő aktivisták rendelkeznek-e igazolvánnyal és megbízólevéllel!
Révész Mária,
a Fidesz pécsi elnöke