Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky a Duna elrekesztését sem venné észre?


Dátum: 2010-02-13 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:26:31.024235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kósa: "Ezt a kampányt az élet írja"

Az MSZP és az SZDSZ politikusai körül zajló folyamatos bűnügyi krónika - így jellemezte a most zajló választási kampányt lapunknak adott interjújában Kósa Lajos. A fideszes politikus, Debrecen polgármestere szerint a BKV-botrányok kapcsán Demszky Gábor politikai felelőssége egyértelmű. - Ha a főpolgármester ezekről az éveken keresztül tartó ügyletekről nem tudott, azonnal mondjon le, mert ha a Dunát valaki Visegrádnál elrekeszti, azt sem fogja észrevenni - jegyezte meg.

Kósa Lajos beszélt a Fidesz kampányáról - amelyben ezúttal nem elsősorban médiaeszközökkel, hanem személyes találkozókkal igyekeznek maguk mellé állítani a választókat -, és kitért a Jobbikra is, amely szerinte a társadalmat feszítő problémák néhány részére rávilágít, de anélkül, hogy értelmes javaslatokat tenne le az asztalra. - Amikor a ház ég, én inkább a tűzoltókat hívnám, és nem azt, aki a leghangosabban üvöltötte az utcán, hogy tűz van - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy egy következő kormányban vállalna-e miniszteri megbízatást, Kósa Lajos azt felelte: "azt, hogy országosan ki, milyen pozícióban fogja a következő évben a közösség javát szolgálni, a miniszterelnök dönti el. Én sosem vontam ki magam a munka alól"

További részletek a Magyar Nemzet szombati számában.

Kapcsolódó elemek