Álfideszesek gyűjtenek ajánlószelvényeket Zuglóban
Több lakossági bejelentés és a Fidesz aktivistáinak visszajelzése kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy "álfideszesek" hamisított megbízólevéllel gyűjtenek ajánlószelvényt Budapest Zugló 21. választókerületében - közölte Papcsák Ferenc, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje az szombat este az MTI-vel.
Dátum: 2010-02-14 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:26:36.770771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emiatt Gyügyei Attila, a zuglói Fidesz elnöke szombaton feljelentést tett a kerületi rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.
Az elmúlt napok tapasztalataiból okulva, a helyi választási bizottságnál kezdeményezni fogjuk minden egyes ajánlószelvény hitelességének átvizsgálását - tette hozzá a közleményben Papcsák Ferenc.
Szombaton szintén "álfideszesek" ajánlószelvény-gyűjtéséről érkezett fideszes bejelentés Ercsiből és a Nógrád megyei Kishartyánból valamint Etes községből.
A hét folyamán hasonló bejelentés volt Budapesten a VIII. kerületből, Szombathelyről és Pécsről is.