Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egymillió cseh iszik

Egymillió csehnek van problémája a szesszel, s közülük mintegy 300 ezer személyt már alkoholfüggőnek lehet nevezni, mert orvosi kezelésre szorul - állítja Jaroslav Skála cseh orvos, egyetemi tanár, akit aligha lehet azzal vádolni, hogy nincs tapasztalata a témában: a múlt század negyvenes éveinek végén Prágában a világon elsőként ő szervezte meg az alkoholelvonó kúrákat.


Dátum: 2003-05-08 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:28.925425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Társadalmunk már hagyományosan igen toleráns az alkohollal szemben. A csehek a szeszfogyasztás terén európai viszonylatban is előkelő helyen állnak. Ez a hagyomány a régió néhány más népével együtt már az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből kísér bennünket" - jelentette ki Skála, aki Csehországban az alkoholizmus elleni küzdelem egyik legismertebb személyisége, s ezért a tevékenységért tavaly magas állami kitüntetést kapott.

Skála szavait a legújabb statisztikák is alátámasztják. Ugyanakkor az is kiderül belőlük, hogy változnak az alkoholfogyasztási szokások is. A csehek az utóbbi időben egyre több bort fogyasztanak, míg a tömény szeszesitalok népszerűsége csökken. A tavalyi évben például fejenként 16,2 liter bort fogyasztottak a cseh állampolgárok, míg 1989-ben ez csak 13,5 liter volt. A tömény italokból egészen 1999-ig évente mintegy tíz litert hajtottak le fejenként, 2002-ben ez 8,8 literre esett vissza. Ezeket az adatokat az alkoholgyártók szövetsége tette közzé a napokban. Ugyanakkor a csehek legkedveltebb itala továbbra is - természetesen - a sör. Fogyasztása a tavalyi évben ismét emelkedett, s újra elérte a fejenkénti évi 162 litert. A csehek ezzel messze maguk mögött hagyták nagy riválisaikat, az íreket (125 liter), a németeket (123 liter) és az osztrákokat (107 liter) - olvasható a szövetség kimutatásában.

A csehországi sörgyárak tavaly 18,177 millió hektoliter sört főztek, ami 1,7 százalékkal több mint 2001-ben. A cseh bortermelők tavalyi teljesítménye mintegy félmillió hektoliter, ami a fogyasztásnak nem egészen a felét teszi ki. A borbehozatal ezért igen jelentős. Nagyon jól fogynak, a lakosság körében kedveltek a magyar borok is. Csehországban 2002-ben a szövetség tagjai összesen 576 ezer hektoliter alkoholos italt állítottak elő a sörön kívül, ami nagyjából az előző év szintjének felel meg. A szövetségen kívül álló gyártók teljesítménye szintén mintegy 100 ezer hektoliter, s nagyjából ennyi a külföldről behozott alkohol mennyisége is. Mintegy 125-130 ezer hektoliter alkoholt pedig az emberek maguk készítettek saját használatra. Az illetékes kereskedők és szakértők szerint Csehországban 2002-ben ilymódon összesen mintegy 900 ezer hektoliter alkohol fogyott el a sörön kívül. A cseheknek a közelgő európai uniós csatlakozás kapcsán az év végéig el kell búcsúzniuk a közkedvelt rumtól - no nem magától az italtól, csak a nevétől - mert az Európai Unióban ezen a néven csak a cukornádból készült valódi rum forgalmazható. Mivel a cseh rum nem ebből készül, de a legkedveltebb olcsó rövid ital, rajongóinak népes tábora szerte az országban "búcsúztató" ünnepségeket tartanak. Az elmúlt hetekben több cseh városban és üdülőközpontban is nagy csinnadratta mellett "eltemették" a rumot és megünnepelték a "tuzemák", tehát a "hazai" világra jöttét - a magyarok ezentúl tehát e név alatt találhatják meg a boltokban és a vendéglőkben. A még rum néven forgalmazott utolsó üvegek ezrei díszes kivitelezésűek, s a gyűjtők által már most is igen keresettek. Tuzemákból van bőven, de egy üveg jó hazai rumot manapság Csehországban bizony már csak a pult alatt kapni. Csehország egyik uniós problémája úgy látszik már megoldódott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek