Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Koncepciógyártás helyett munkahelyeket!

A Medgyessy-kormány tétlensége, a cselekvés nélküli spekuláció oda vezetett, hogy egy év alatt 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Őry Csaba, a Fidesz gazdasági kabinetjének tagja.


Dátum: 2003-05-08 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:29.297865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke rámutatott, ennek a negatív folyamatnak négy fő oka van: a kormány üres gazdaságpolitikája, az Orbán-kabinet által indított sikeres programok leállítása, az új, hatékony programok hiánya és az, hogy a kormány cselekvés helyett inkább számháborút indít.

- A Medgyessy-kormány intenzív munkával vitába szállt a Központi Statisztikai Hivatal adataival - tette hozzá a képviselő.

A politikus elismerte, hogy a mutatók tendenciaszerű romlása nem kizárólag a Medgyessy-kabinet hibája, hiszen jelenleg nemzetközi téren is elhúzódó válság van, valamint az Európai Unió gazdasági teljesítőképessége is csökken, de mindezekkel szemben nem teljesen tehetetlen a kormány. Emlékeztetett az Orbán-kormány gazdaságélénkítő programjára, a Széchenyi Tervre.

- A kormány sokat beszél, de nem cselekszik - jegyezte meg Őry Csaba. - Ahelyett, hogy a foglalkoztatásban kiemelkedő szerepet játszó hazai kis- és középvállalkozásokat támogatná - akár a munkára rakódó terhek csökkentésével, akár a támogatások növelésével -, a kormány koncepciókat gyárt. Beszéd helyett tettekre lenne szükség - zárta sajtótájékoztatóját Őry Csaba.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek