Mi indokolta a postai kézbesítők rendkívüli felmondását?
Nógrádi Zoltán "Mennyit ér a postás, a kézbesítő a magyar államnak?" címmel interpellációt nyújtott be Hónig Péterhez. Interpellációjára Katona Tamás államtitkár válaszolt.
Dátum: 2010-02-15 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:27:02.477564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nógrádi Zoltán interpellációja elején köszöntötte a karzaton ülő elbocsátott szegedi postásokat.
A fideszes politikus kiemelte: a Magyar Posta Zrt. 2010. január elején rendkívüli felmondással azonnal elbocsátotta 29 dolgozóját, akik a Kézbesítők Szakszervezetének tagjai voltak. Mi volt a bűnük? - tette fel a kérdést.
A Kézbesítők Érdekvédelmi Szakszervezeteként 2009 decemberében felemelték a szavukat a postai dolgozók érdekében, sztrájkot hirdettek és a Postapalota és a Szuglói utcai székház elidegenítéséből származó bevételből egyszeri kifizetést a dolgozóknak és a 160 000 forint alatti alapbérrel rendelkező munkavállalók számára 2010. január 1-jétől 10 százalékos béremelést követeltek - fejtette ki a fideszes politikus.
A Magyar Posta híres diktatórikus vezetési stílusáról és arról, hogy végletekig bosszúálló - jelentette ki Nógrádi Zoltán, aki a Magyar Posta munkakörülményeiről szólva részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozókat, rossz munkakörülményeket, elégtelen biztonsági feltételeket, a postai kézbesítéssel összeegyeztethetetlen munkafeladatokat, túlórák, túlmunkák eltagadását említette. "Tévedés ne essék, a Magyar Posta állami cég, és ezzel együtt, ha valaki merészeli felemelni szavát a fentiek miatt, azonnal súlyos retorzióra számíthat. Jogállami keretek között egy állami cégnél" - fűzte hozzá.
Mi indokolta a dolgozók tiltakozását? - tette fel a kérdést, majd kifejtette: a Magyar Posta 2007 januárjában úgy döntött, hogy elköltözik korábbi székházából. Az államnak az eladásból 7,2 milliárd forint bevételt ígértek, ezzel szemben az ingatlanok 5,5 milliárd forintért keltek el. Négyzetméterre visszaszámolva egy panellakás áráért - fűzte hozzá.
Hogy történhetett ez? - kérdezte Nógrádi Zoltán, majd megjegyezte: és hogy ne térjen el ez az egész jogügylet a magyarországi történetektől, a Postapalotát egy off-shore cég vette meg.
Ezt követően az 5,5 milliárdos bevétel mellett és ennek ellenében 10 évre 12 milliárd forintért bérel új székházat a posta - emelte ki, hozzáfűzve: természetesen ennek az árát a magyar állampolgárokkal és az állandóan emelkedő kézbesítési díjakkal fizettetik meg, valamint a munkavállalókkal. Ezt elégelték meg a dolgozók és hirdették meg a sztrájkot - jegyezte meg.
Kényelmetlen lett a posta vezetői számára a dolgozói tiltakozás - jelentette ki Nógrádi Zoltán, hozzáfűzve: az országban megjelenő általános sztrájkok egyre kellemetlenebb helyzetbe hozzák a hatalmaskodó, a kormányzati politika támogatását élvező cégvezetőket.
A fideszes politikus végül az alábbi kérdésekre várt választ: mi indokolta a postai kézbesítők rendkívüli felmondását a sztrájk meghirdetését követően? Tervez-e vizsgálatot annak érdekében, hogy kiderüljön, miért nem tájékoztatta a posta vezetése a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetet az új kedvezőtlen székházbérletről? Tervez-e vizsgálatot a dolgozók munkakörülményeinek javítása, illetve az elbocsátott dolgozókat ért jogsértő munkáltatói döntések orvoslása érdekében?
Katona Tamás pénzügyi államtitkár válaszában kifejtette, a tavaly decemberi sztrájkot megelőzően a munkáltató felhívta a szakszervezet képviselőinek figyelmét, hogy a munkabeszüntetésnek nincs jogalapja. Mint mondta, ezt állapította meg jogerősen a bíróság is, majd az ítéletet követően került sor "a postának jelentős kárt okozó, a sztrájkot szervező 29 dolgozó jogszerű elbocsátására".
Valótlannak nevezte a fideszes politikus azon állítását, hogy a vevők tisztázatlan hátterű off-shore cégek volnának.
A harmadik kérdésre válaszolva kifejtette: az elmúlt időszakban a postánál dolgozók keresete, élet- és munkakörülményei jelentősen javultak.
Nógrádi Zoltán viszontválaszában kiemelte, a sztrájk jogellenességét nem állapították meg, fellebbeztek, a Legfelsőbb Bíróság nem hozott döntést. Mint fogalmazott, úgy bocsátották el rendkívüli felmondással a dolgozókat, hogy megsértették a munka törvénykönyvét.
Hozzátette: "itt van a kezemben az Állami Számvevőszék jelentése, amely kimondja, hogy nem jelezték a vagyonkezelőnek a székház eladását, itt van annak a dokumentációja, amely bizonyítja, hogy a Wing Zrt. egy off-shore cég, és azt is, miután az Állami Számvavőszék feltárta a hiányosságokat, a cég kész volt és hajlandó lett volna visszaadni az egész postaszékházat, mert félt az esetleges következményektől".
Nógrádi Zoltán az államtitkári választ nem fogadta el, az Országgyűlés azonban 168 igen, 148 nem szavazattal, 11 tartózkodás mellett megszavazta annak elfogadását.